Csúcson...

lenni jó dolog általában.
Ma azonban a mérleg tetején...
Egy év szándékos mérlegdiéta után álltam ott.
Megdöbbenve némiképp.

Persze, sosem volt egészséges testképem. Úgy mondják, testképzavaros voltam, vagyok.
Mikor a súlyom rendben volt, én kövérnek láttam magam. Mikor alsó mezőben, akkor tetszettem magamnak. Képeken, élőben, minden tekintetben.

Feljött rám 10 kg. 5-nél áltattam magam, hogy ah, csak pár kg. Könnyen leadom, amikor akarom. Próbáltam, valamennyi le is ment, majd elengedtem a gyeplőt.

Mindig csinos voltam. Ezeket a visszajelzéseket kaptam kívülről és bár én kövérnek éreztem magam, a súlyom rendben volt. Ha a magam magasságához és akkori izomzatomhoz nézem. Mert feszes, izmos, erős lány voltam. Nem igazán volt pihepuha részem sok. De a nem befeszített izmot én szüntelen zsírnak érzékeltem és volt valami zsigeri elégedetlenségem önmagammal.

Hogy is ne lett volna?

Már egészen kisgyermekként központi téma volt a súly felénk. Pedig elég vékony és mozgékony gyermek voltam. Kamaszként én vittem magam a susnyásba, lévén azt láttam, mindenki fogyókúrázik körülöttem és a súly állandó téma. Sorra veszik a csodaporokat és csodabogyókat. Koplalnak. Palacsintából csak kettő darabot lehet enni, azt is citromhéjjal megszórva. Falnak. Most már mindegy, nem ezen múlik, ráadásul egész nap nem ettem semmit. Fogynak. De aztán híznak is. És ez a körforgás nem áll meg, csak halad a korral.
Tetézi a helyzetet még, hogy van egy távolabbi családtagom, nem is egy, aki 140 kg felett van bőven és szerintem nem is tudnak róla, hogy már ez a tény is mekkora szorongást tud kiváltani a hozzátartozóktól. Rettegtem, mert nem láttam mást, csakhogy ő óriási és nem értettem, miért nem tud lefogyni. Máig nem értem, hogy akaraterő, mentális vagy fizikai akadálya van, esetleg mind együtt. De már nem is akarom érteni, nem az én életem.

Mindenesetre ma...megdöbbentem teljesen.

Mert eljutottam oda ez évre, hogy amikor tükörbe néztem, mostanság először nem láttam magam kövérnek. Nem azt mondom, hogy nem láttam a változást, hogy akad...de meg nem tippeltem volna, hogy itt tartok.

Belenéztem a tükörbe és végre nem egy kövér nőt láttam.

Hanem egy csinosat.

Van min dolgozni, de csinos. Arányos. Ezt olyan sokszor hallottam. És valóban nem ide vagy oda híztam. Hanem mindenhova egy keveset. Az arányok megmaradtak. És most először tetszettem magamnak.

A tükörben azt láttam, hogy egy fiatal, csinos nő néz vissza rám.

És álltam gyakran értetlenül. Vagyok én. És van a tükörképem. Vajon milyen életet képzelek el annak a nőnek, ki a tükörben velem szemben áll és néz rám? Néz értetlenül, döbbenten, fáradtan vagy épp sejtelmesen.

Felveszek egy ruhát. Nem is sminkelek különösebben. Elég, ami extrát a napsugár ad és a szemem fénye. Amikor bánatos, vagy amikor épp boldogságos. És úgy érzem, mindegy, mit érzek, csinosnak csinos vagyok. Még ha túlsúlyos is jelenleg épp.

A súlyom most nem tetszik. Nem gondolom egészségesnek, bármennyire is el tudta fogadni a szemem-lelkem a látványt.

Biztosan segített, hogy volt valaki, aki a testem elfogadta úgy, ahogyan van. Vagy épp én tudtam elfogadni mellette önmagam. Olyan vágyat és vonzalmat láttam és éreztem rajta és éltem át vele, ami áttörte talán a falat, hogy mennyire is fontos néhány cm vagy kg. Vagy mennyire engedem, hogy elvigyen az élményből a súlyomon való szorongás?

Én nem a súlyom vagyok.
a súlyom pedig nem én.
bár általam került rám.

Sosem kívántak még így, mint amennyire ez évben. Pedig a másik félnek nem volt fétise a túlsúly, ebben egészen biztos vagyok. Én pedig fel tudtam oldódni ebben a vágyban, mert úgy éreztem, igazán látnak. Engem. Nem kívülről.

Szóval, kemény napok várnak rám. De mikor máskor? Belekezdek a hozzam ki magamból a legjobb énem programomba!

Sok stressz is ért, az alvásom sincs rendben és az elvárt mennyiséget sem iszom meg azon túlmenően, hogy az aktivitási szintem bármennyire is nem alacsony, nem igazodik az elfogyasztott kalóriákhoz vagy mondjuk épp fordítva.

És ezeket most azért írom le így, ily világosan és tényszerűen, hogy számon tudjam magam kérni.

Időnként szerintem visszatérek ide és időbélyeggel ellátom, hányadán is állok a témával. Ha pedig nagy áttörést érek el, külön bejegyzést szentelek rá.

Önfegyelemre fel, csúcsról le!

Mert az életemben alapvetően felfelé szeretnék tartani már, most mégis remélem, mihamarabb minél mélyebbre ereszkedek, ami a súlyomat illeti.

Ez a súlyvesztés most nem fogyókúra lesz. Hanem maga a változás. Átváltozás.

Örülök, hogy itt vagy!

Szeretettel,
Föld nélküli lány